A divat világában
is különlegesnek számító show-nak lehettek részesei azok, aki részt
vettek a Pure Fashion Hungary első bemutatóján. A
Pure Fashion mozgalom azt hangsúlyozza, hogy a fiatal lányok
öltözködhetnek divatosan és csinosan, és közben megélhetik női
méltóságukat.
Az igényes, színvonalas bemutatón két utcai és két alkalmi ruha
kollekciót mutattak be a lányok. Olyan darabokat választottak a
stylistok, amelyek mutatósak, a mai divatot követik, de a program
egyik célja, hogy a lányok maguk is megtanulják úgy összeválogatni
a ruhatárukat, hogy az egyes darabok csinosak legyenek, mégsem
provokatívak.
A divat életérzést is jelent. A felkészülési időszakban a lányok
érzelmi, erkölcsi nevelése is folyik, illemtan-, és
etikettoktatásban részesülnek, és a divatbemutató rövid zenés és
táncos előadásokkal igyekszik kifejezésre juttatni ugyanezt a
tiszta, mégis
önbizalommal teljes hangulatot.
A „Pure Fashion Hungary” egy keresztény értékeken alapuló
program, amely a 14
és 18 év közötti fiatal lányokat tanítja olyan
életvitelre, melyben Isten gyermekeihez illő
méltósággal élnek, tevékenykednek és öltözködnek. Magabiztos és
hozzáértő vezető személyiségekké válnak, akik a tisztaság és a női
méltóság erényeit élik meg családjukban, iskolájukban, és
közösségeikben.
A Pure Fashion programot mindössze néhány család indította el az
Egyesült Államokban nyolc évvel ezelőtt, ma már ugyanakkor fiatal
lányok ezreit vonja be Amerika és Európa minden területéről. A Pure
Fashion akkor kapott széles körben nyilvánosságot, amikor az első
tini modellek egyike országos hírnévre tett szert azáltal, hogy a
Today Show-ban és a CNN-ben nyilvánosságra került a Nordstrom
áruházhoz intézett levele arról a panaszáról, hogy miért nincs
választékuk egyszerű, nem kihívó és mégis divatos ruhákból a helyi
üzletükben.
A program népszerűségét és hatását a tizenéves lányokra és
családjaikra, jól mutatja, hogy azóta egyes áruházláncok külön Pure
Fashion osztályt indítottak, hogy kielégíthessék a családok
igényeita
program által meghatározott értékrendnek megfelelő ruházatok,
kiegészítők, haj- és bőrápolási, valamint egyéb kozmetikai termékek
tekintetében.
Nyolc hónapos képzési program keretében - amely magában foglalja
nyilvánosság előtti beszéd, viselkedés és szociális érzékenység
kérdéseit, a hajápolás és sminkelés művészetét, a személyes
bemutatkozást, és még sok mást is - a Pure Fashion modellek
(ahogyan a programban résztvevő lányokat hívjuk) megtanulják,
mennyire fontos, hogy az életüket Isten akaratával összhangban
éljék, és a szív, a gondolkodás és a test tisztaságán keresztül
példaképekké váljanak. Ebben a felkészülésben Magyarországon is
komoly szakemberek segítik, a program első évében, 8 iskola
képviseletében résztvevő lányok munkáját. Az etikett képzésben például
Habsburg Christiana főhercegnő, a beszédkultúrában: Süveges Gergő,
az öltözködésben és mozgáskultúrában: Szőnyi Kinga és még sokan
mások.
A program csúcspontját egy divatbemutató jelenti, olyan
ruházatok felvonultatásával, amelyek csinosak, de nem kihívóak;
divatosak, mégis ízlésesek. A divatbemutatónak alapvető célja, hogy
közvetítse az egyszerűség, tisztaság, és méltóság üzenetét a
résztvevők, a divatipar, és a szélesebb értelemben vett társadalom
számára. A divatmisszió azon a szilárd hiten alapszik, mely szerint
a kultúra megváltoztatható.
A Pure Fashion arra törekszik, hogy pozitív hatást gyakoroljon a
divatiparra azáltal, hogy a fogyasztókat olyan ruhák és kiegészítők
vásárlására ösztönzi, amelyek szépek és divatosak, mindemellett
egyszerűek, és tisztelik a női méltóságot. Az nem baj, ha egy lány nőies akar
lenni, és érdekli a divat, de nem muszály ehhez korunk sokszor
kihívó, nihilista, vagy talán még közönségesnek is ható irányzatait
és lelkületét követni. Mivel a lányok nem látnak
mást, ez volt az egyetlen követendő példa előttük - eddig…!
Mostantól van hova vinnünk őket!
A Pure Fashion új trendet alakított ki Amerikában az egyszerű,
életkorral harmonizáló ruházat gyártásához és marketingjéhez,
beleértve a nők méltóságát tisztelő, szexuálisan nem kihívó
reklámokat. A
divatipar vezetőiből hálózat épült ki, amely széles
társadalmi rétegek számára ajánl követhető mintát.
Magyarországon is sok divatcég ért egyet törekvéseikkel és
vezetőik tapasztalják az egyre erőteljesebben megjelenő
vásárlói igényt a fenti szempontoknak megfelelő
termékekre és ezért indulásunk óta, ilyen rövid idő alatt is komoly
támogatók álltak programunk mellé.
A tiszta divatirányzatnak támogató cégeknek és Szőnyi Kingának
köszönhetően a lányok vidám, fiatalos ruhákban, valódi modellként
mozogtak a kifutón és a magyar szíveket megdobogtató, fantasztikus
koreográfiákat adtak elő.
A gálaest során, Vancsura Lilla, a Pure Fashion Hungary vezetője
beszélt a közel egy éves képzésről, mely a lányok mögött áll és
azokról az erényekről, melyeket az alkalmak során igyekeztünk a
lányokban elmélyíteni. Lilla elmondta, hogy az igazi szépségnek, az
ápolt külső mellett, a tiszta, sugárzó szív is része kell, hogy
legyen. A fiatalok a
példamutatás, a stílus, a nagylelkűség, a bizalom és a
tisztaság erényeinek megélésével válhatnak
hitelesekké kortársaik körében és mindehhez a közösség és a
szakemberek, valamint a huszonéves segítőlányok segítségével, a
programban elsajátított ismeretek adják az erőt és a
bátorságot.
A gálaesten bemutatott tánckoreográfiák, dalok és pantomim jelenet
szintén arra hívták föl a figyelmet, hogy lehetséges a divatot
tisztává, a tisztaságot pedig divattá tenni, ahogyan a magyar
program –lányok által választott - szlogenje is kifejezi:
„Tiszta szív,
tiszta divat!”
A Pure Fashion show egyben lehetőséget teremtett a fiatal lányok
számára, hogy a nézőközönség előtt is bemutassák, amit a Pure
Fashion program folyamán megtanultak, s ezzel pozitív példaképként
jelenjenek meg a fiatalság körében, amire egész ifjúságunknak nagy
szüksége van.
A divat természetesen valahol mindig a szépségről szól. A
szépségről beszélve azonban, mai modern világunkban időnként nagyon
különféle véleményekkel találkozunk azzal kapcsolatban, hogy mi is
a szép.
A finomság és az elegancia nemcsak a tizenéves lányok, hanem minden
korosztály számára tartást és bájt kölcsönöz . A Pure Fashion
program önuralomra,
méltóságra, derűre tanít, amelyek segítségével még
az igazán próbára tevő körülmények között is meg tudják tartani a
lányok lelkük belső békéjét. Ez a sugárzó kedvesség és báj
megszépít, gazdagít, méltóságot ad és igen vonzó a környezetünk
számára.
Törekvések - Pure
Fashion credo
A Pure Fashion modelljeiként hiszünk abban, hogy:
- meg kell őriznünk testünk és lelkünk tisztaságát és értékeit
- a fehérneműnk nem válhat a felsőruhánkká
- a testünk szent és megszentelt, és a ruházatunk nem mutathatja
meg azt, aminek rejtve kell maradnia
- minden évszakban az erényesség a legfontosabb „viselet”
- az egészséghez és a jó közérzethez mindig hozzátartozik a
tisztaság és a jól ápoltság
- támogatnunk kell azokat a kereskedőket, tervezőket és
magazinokat, amelyek az erényes viselkedést hangsúlyozzák
- anélkül is csinosak lehetünk, hogy kihívóak lennénk
- az igazi modell: példakép a társadalom számára
- a ruházatunk üzenetet hordoz a környezetünk számára, és tükröznie
kell méltóságunkat, amely abból fakad, hogy Isten gyermekei
vagyunk
- elkezdhetjük megváltoztatni a világot a szívünk, a
gondolkodásmódunk és a ruházatunk megváltoztatásával.
A Pure Fashion
Hungary program logója egy pillangó, az egyszerű szépség
jelképe. A pillangók nem agresszív módon hívják fel
a figyelmet magukra. Színük, alakjuk, szárnyuk egyedi mintázata, és
egyéniségük magához vonzza a szemlélő tekintetét. Kortól, nemtől,
életkörülményektől függetlenül csodálatot, és elismerést váltanak
ki. A pillangó olyan követendő stílust jelképez, amely nem a
sokkoló, agresszív, vagy kihívó divathóbortot, hanem az Isten által
nekünk ajándékozott, mindenkiben meglévő nyugodt, természetes
szépséget hangsúlyozza.
Végezetül néhány vélemény, hogyan látják a Pure Fashion
programot azok a lányok, akik az első évben abban részt vettek:
„Szerintem az a legfontosabb, hogy megmutassuk a világnak: a
keresztény tini lányok nem visszamaradottak a divat terén, mégis
megvan bennük a tartás. A divatmisszió által át tudjuk adni azokat
az értékeket, amiket itt kapunk.” (Anna)
„Számomra a PF program legfontosabb célja, hogy megmutassuk a
világnak: kereszténység nem arról szól, hogy beburkolózunk,
elszürkülünk, hanem nyugodtan lehetünk divatosak, és vállalhatjuk a
hitünket, mert ez nem ciki! ” (Zsuzsi)
„Nagyon fontos, hogy jól nézzünk ki, de az még fontosabb, hogy
milyenek vagyunk belülről. A PF segít abban, hogy elfogadjuk
magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.” (Emília)
„Ha látják a többiek, hogy mi fontosnak tartjuk a PF által
megmutatott értékeket, és büszkén tudunk a mai társadalomban
eszerint élni, talán rájönnek, hogy ez az út vezet Istenhez…”
(Noémi)
„Megtanuljuk, hogyan fejezzük ki a belső értékeinket az
öltözködésünkkel, és hogyan teremtsünk testi-lelki harmóniát.”
(Luca)
„Fontosnak tartom, hogy úgy tudjunk beilleszkedni a
társadalomba, hogy közben mindig szem előtt tartsuk: Isten
gyermekei vagyunk, és eközben igényesen, jól nézzünk ki.”
(Eszter)
„Önbizalmat ad és ráébreszt arra, hogy el kell fogadnunk
önmagunkat.” (Enikő)
„Szerintem az a legfontosabb, hogy megmutassuk az embereknek:
azért, mert katolikusok vagyunk, még nem vagyunk unalmas emberek,
akik zsákokban járnak. Attól, hogy hiszek Istenben, még követhetem
a divatot, és sminkelhetem maga, hiszen én is csak egy kamaszlány
vagyok…” (Emese)
„A legfontosabb szerintem a belsőnk és a külsőnk tökéletes
összhangja. A szép külső mögött nagyon kiábrándító egy sivár
lelkivilág. Belsőnket Istennel való kapcsolatunkkal ápolhatjuk
megfelelően, és ebben is meg kell találni az egyensúlyt.”
(Szidi)
„Megtanultam, hogy a divatos, csinos külső nem zárja ki Isten
követését, és ez fordítva is igaz.” (Bogi)
A mindennapjainkban gyakran azt érezhetjük, egyedül vagyunk
küzdelmeinkben, nincs aki segítsen, aki mellénk álljon.
Íme egy kis egyszerű történet!
Igen is van mellettünk Valaki! Sokszor akkor érezhetjük, amikor a
legnagyobb bajban vagyunk, akkor jön a segítség is!
Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált
egy kis New England állambeli városkában. Az egyik Húsvét
alkalmával történt, hogy vasárnap egy nagy, üres és rozsdás
kalitkával ment fel a szószékhez. Az emberek felhúzták a
szemöldöküket ahogy Thomas testvér beszélni kezdett.
- Tegnap ahogy a városban sétáltam megláttam egy kisfiút, amint
közeledik egy kalitkát lóbálva a kezében. A kalitka aljában három
kis mezei madárka csücsült dideregve a hidegtől és a félelemtől.
Megállítottam a fiúcskát és megkérdeztem, - Hát neked mid van,
fiam?
- Csak néhány öreg madaram - jött a válasz.
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdeztem.
- Hazaviszem őket, és szórakozni fogok velük - válaszolta.
Incselkedni fogok velük, kihúzom a tollaikat, hogy így elkezdjenek
egymással verekedni. Nagyon jól fogok szórakozni.
- De előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz
majd?
- Hát szerzek valami macskát, - válaszolta a fiú. Ők úgyis szeretik
a madarakat, majd odaadom nekik.
A lelkész csöndben volt egy pillanatig.
- Mennyit kérsz azokért a madarakért, fiam?
- Tessék??!!! Miért? Uram, önnek nem kellenek ezek a madarak.
Hiszen csak egyszerű mezei madarak. Nem énekelnek. Még csak nem is
szépek!
- Mennyi? -kérdezte a lelkész újból.
A fiúcska ránézett a lelkészre, mintha azt akarná mondani, hogy nem
normális, majd rávágta: - 10 dollár.
A lelkész benyúlt a zsebébe, kivett belőle egy 10 dolláros
bankjegyet, majd beletette a fiú kezébe. A fiú egy pillanat múlva
már el is tűnt. A lelkész felvette a kalitkát és óvatosan elvitte
az utcácska végébe, ahol egy kis füves rész volt egy fával. Letette
a ketrecet, kinyitotta az ajtaját, és gyöngéden kocogtatva a
rácsokat, rávette a madarakat, hogy kijöjjenek, szabaddá téve ezzel
őket. Nos, ez megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, de
aztán a pásztor tovább folytatta történetet.
- Egy nap Sátán és Jézus beszélgettek. A Sátán pont az Éden
kertjéből jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett.
- Igen, uram, megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam
egy csapdát, olyan csalit használtam, amiről tudtam, hogy nem
fognak tudni ellenállni. És mindet megfogtam!
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdezte Jézus.
Sátán így válaszolt:
- Oh, szórakozni fogok velük. Megtanítom, hogy hogyan házasodjanak
össze, és hogyan váljanak el egymástól; hogyan gyűlöljék és bántsák
egymást; hogyan igyanak, cigarettázzanak és átkozódjanak.
Megtanítom nekik, hogy hogyan kell fegyvereket gyártani és
bombákat, és hogyan kell ölni. Nagyon jól fogok szórakozni!
- És mit csinálsz velük, ha már kész vannak? - kérdezte Jézus.
- Ó, hát megölöm őket. - büszkélkedett Sátán.
- Mennyit akarsz értük? - kérdezte Jézus.
- Ó, neked nem kellenek ezek az emberek. Teljesen értéktelenek. Ha
megveszed is őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, átkoznak és megölnek
majd. Neked igazából nem kellenek ezek az emberek!
- Mennyi? - kérdezte Jézus megint.
Sátán gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt:
- A véred, az összes könnyed és az egész életed.
Jézus így szólt: - MEGEGYEZTÜNK! Aztán kifizette az árat... A
pásztor felemelte a kalitkát, kinyitotta a szószék ajtaját és
lejött a pulpitusról. Kedves Barátunk, mi is szabadok
vagyunk!!!
Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és
éles fájdalmat érezve felkiált: Áúúúúúúúúúúúúúú.
Meglepetésére hangot hall az erdő gyomrából:
- Áúúúúúúúúúúúúúúúú.....!
Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált:
- Ki vagy te?
... de az egyetlen válasz ami érkezik:
- Ki vagy te?
Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:
- Gyáva vagy!
... és a hang visszaszól:
- Gyáva vagy!
A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi,
- Apa mi folyik itt?
Fiam - válaszolta az Apja. Figyelj csak! - majd elkiáltja
magát:
- Csodállak!
... a hang felel:
- Csodállak!
Az Apja azt kiáltja:
-Csodálatos vagy!
... a hang pedig válaszol:
- Csodálatos vagy!
Majd az Apja elmagyarázza:
Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az
ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak
nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre
vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg
és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és
tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és
mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden
területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te
másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet
tükrözi.
Elgondolkodtatott, az előző idézethez hozzászóló
gondolata.Miért pont cipőt....Hmm...Talán könnyebb cipőt készíteni
az emberek lábára, pláne, hogy passzoljon, mint megfelelni
elvárásaiknak.Egyszer olvastam szintén ehhez a gondolathoz illő
idézetet:"könnyebb az Istennek megfelelni, mint az embereknek."
Nem mindenkinek könnyű felismerni mi az az érték,
irányvonal, ami igazán fontos.Hogyan tudunk önmagunk lenni? Ki
vagyok én? Ha lefosztjuk magunkról a társadalom, munkahely, szülők,
gyülekezet- kinek személy szerint mi - stb. elvárásait vagy a hamis
, időnként torz berögzüléseket, viselkedésmintákat, melyek
formálnak bennünket, nos akkor kik vagyunk valójában?
Az emberek élete állandó kontroll és kritika alatt zajlik. A vélt
és valós elvárásoknak való megfelelési kényszerből rengeteg stressz
adódik, rosszabbnál rosszab megoldások születnek. Ne mások
rólunk kialakított véleményének akarjunk megfelelni, ez borzasztóan
le tudja bénítani az életünket.Saját tapasztalatom legalábbis ez.
Az a lényeg, hogy Jézus, hogyan lát bennünket.Abban is nagy igazság
van, hogy olyanná formálódunk, akire tekintünk.
Nagyon szeretem ezt a verset:
Dsida Jenő:Tekintet nélkül
Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.
A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.
És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:
Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.
Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé
fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak Téged. Amikor részesültem
a keresztségben, Te teremtettél újjá engem, Te törölted el bűneim,
Te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, Te adtad szívembe a hitet, s
Te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig Téged keresselek. Segíts
engem, hogy mindig a Te Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a
kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet
útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy
kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked
legyek!Ámen
Böjte
Csaba levele a válságról, az ajándékozásról és a
gyerekekről.
„Hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál
valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s
finanszírozás… Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és
elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az
erdőbe.”
Az egyszerű életről, a mindennapos, csendes názáreti létről
szeretnék beszélni. Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták
volna, milyen komplikált lett volna! Mikor elterjedt a
mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy
a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon
hogyan lesz, mint lesz.
Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként
egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen
forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül.
Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni
egyszerűséget.
Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés
évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és
Szent Józsefnek átadva. Isten csak úgy spontán odaszól, hogy
menekülni kell Egyiptomba: nincs hiszti, nincs kiakadás. A Szent
Család útra kel, mert ez az, amit éppen tenni kell.
A szülőföld iránti szeretetet is meg lehet tanulni a Szent
Családtól, mert Egyiptomban a Szűzanya gondolkozhatott volna úgy
is, hogy Alexandriában vannak a legjobb iskolák, a Megváltónak
mégiscsak jó lenne, ha jó képzést kapna. Józsefnek amúgy is
sikerült már egy kis egzisztenciát teremtenie, egyre több a
megrendelés, ezért nem lenne jó visszamenni a poros sárfészekbe,
Názáretbe. Jól ellesznek a nagyvárosban.
Milyen szép, hogy a Szent Család hazamegy! Mi fogadhatta őket
otthon? A szent hagyomány szerint talán 5–6 évig voltak Egyiptomban
menekültként. Gondolom, hogy a vesszőből, sárból épített kis
kunyhójukat elmosta az eső, valószínűleg csak azt a domboldalt
találták meg, ahol a kis kunyhójuk, házuk állt. Két kezük
munkájával újraépítik a családi fészküket, és elkezdődik az
élet.
Szeretem magam elé képzelni, kiszínezni ennek a názáreti életnek
egy-egy mozzanatát, egy-egy jelenetét. Szeretem elképzelni, hogy a
Világmindenség Ura odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: „Anyu,
kiengedsz a fiúkkal egyet focizni?” Amikor először elgondolkoztam
ezen, egészen mellbevert, hogy a Világmindenség Ura eljött azért,
hogy „ipiapacs, ki vagy ütve!” játékot játsszon, hogy kergetőzzön
az emberek fiaival. És így van. Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett
volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, játszott az emberek
fiaival. Olyan jó elképzelni, hogy szalad a kis Jézus elöl, utána a
többi gyerek: „Meg vagy fogva, kis Jézus, bújjunk el, most te vagy
a hunyó!” Ez mind olyan szép!
Szeretem magam elé képzelni, hogy a Szűzanya a mindennapi munkáját
befejezve kihajol a kisablakon, és szól Jézusnak, hogy menjen és
szóljon az atyjának, hogy jöjjön vacsorázni. Jézus odafut, és segít
az apukájának elrakodni a szerszámokat. Leülnek a názáreti kis
házban. Milyen egyszerű lehetett!
Úgy vélik, hogy a keresztesek megtalálták a Szent Család házát,
melynek maradványait elhozták Olaszországba, Lorettóba. Úgy
tartják, hogy a názáreti Szent Család háza egy kis barlang és
előtte egy szobácska volt. Nem tudjuk pontosan, de úgy gondolom,
hogy biztos van benne valamennyi igazság, hisz szél fúvatlan nem
indul, és egyházilag dokumentált tény, így valószínű, hogy a
názáreti házból vannak ott elemek.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lélekben mi is próbáljunk
odaülni a Szent Család mellé az asztalkához. Egy durva faragott
asztal, mely Szent József keze munkáját dicséri. Az asztalon néhány
agyagtányér, párolog benne a lencsefőzelék, megfogják egymás kezét,
hálát adnak a Mindenhatónak a mindennapiért. Nekiülnek szerényen
elkölteni a vacsorát. Milyen egyszerű! Ott nincs se mobiltelefon,
se tévé, se légkondicionáló. Én mégis úgy gondolom, hogy ezek az
emberek végtelenül boldogok voltak ott. Jó volt nekik együtt
lenni.
Azt is szeretem magam elé képzelni, hogy kiültek a kispadra a ház
elé, fölöttük ragyogtak a csillagok. A kis Jézus odabújt Máriához,
és József elkezd egy csodálatos szép ószövetségi zsoltárt,
énekelnek. Jó lehetett nekik ott. Egyszerű és szép.
Szeretem elképzelni, hogy Jézus egy kicsit nőtt, és az apukájával
együtt dolgozik, fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten,
a másikat az ember. Talán bölcsőt készítenek vagy asztalt, vagy
talán koporsót, nem tudom… Olyan jó látni azt, hogy Isten együtt
dolgozik az emberrel! Egy család.
Ha belegondolunk, Jézus Krisztus a hagyomány szerint harminc évig
ezt a názáreti csendes életet élte. Abban az időben 28-29 év volt
az átlagéletkor. Nagyon fiatalon haltak meg az emberek. Tehát Jézus
egy egész emberöltőt egyszerű emberként élt le. Nem csinált semmi
rendkívülit. A Szentírás szerint az emberek azt mondják: „Nemde ez
Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?”
Tehát ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna mint kisgyerek
vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy „Ez már
gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most
ide jutott.” De azt mondják, hogy Jézus olyan volt, mint mi, mint a
többiek, élte a hétköznapi életet, és most hirtelen elkezd csodákat
tenni. Csodálkoznak rajta. Harminc év názáreti csendes élet. Ez
alatt a harminc év alatt a mi hétköznapi, egyszerű életünket Jézus
Krisztus megszentelte.
Olyan érdekes, hogy a gonosz lélek felviszi Jézust egy templom
tetejére és mondja: „Dobd le magad, az angyalok úgyis a tenyerükön
hordoznak, te leszel a nagy sztár, mindenki hanyatt esik, hogy
milyen ügyes vagy, hogy ilyen sereget senki nem tud csinálni!”
Jézus azt mondja: „Távozz tőlem, sátán!” Tehát a feltűnő, a fényes,
a csillogó dolgokat, a „tűzijátékokat” kerüli. Nem hiányzik neki,
hogy ilyen extra dolgokkal szórakoztassa a közönséget. A hétköznapi
emberek életét éli.
Jó elképzelni a huszonéves Jézust, ahogy a názáreti barátaival
munka után leülnek és beszélgetnek: meghallgatja az emberek
gondját-baját, figyel. Nem kapkodja el a választ, még nem érkezett
el az ő órája. Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen
türelem!
Názáreti csendes élet. Megvan-e a szívünkben a vágy ezek iránt a
dolgok iránt? Az ember sokszor nézi a televíziót és egyébről se
szól, mint gazdasági válságról, hogy milyen nagy a probléma,
nincsen pénz, hogy így, hogy úgy, hogy amúgy. Erről eszembe jut egy
vicc: A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a
villanypóznának és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop
körül, és egyszer csak felsikolt: „Jaj, istenem, be vagyok
falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy
akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog
van körülöttünk, amit a Jóisten felkínál!
Milyen szép és csodálatos a családi élet! Milyen jó élni itt,
Magyarországon a názáreti csendes életet! A Szűzanya és Szent
József által kitaposott út mindannyiunk előtt nyitva áll. Hiszem,
hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság
igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és
elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem
érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás… Az, hogy a szomszédból a
barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek,
kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy
befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és
elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.
Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat
nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák –
ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol
az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok,
teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni
őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este
visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán
sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a
villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az
ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet
kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt
csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy
szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka
állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában
csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyerekek, gyertek,
öltözzetek, megyünk vissza Dévára!” Ők persze tudták, hogy várja
őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók,
minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És
akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk
itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami. A
gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek
neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy
megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad.
Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és
semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én
azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek
elmondom…
Pár gondolat még a gyereknevelésről: milyen szép, hogy amikor a kis
Jézus elveszik, nem esik Mária Józsefnek, „Milyen férfi vagy te, a
teremtés nagy koronája, így lehet rád bízni a gyermeket!”. És
ugyanígy József sem kezdi el, hogy „Mit tudom én, mit kokettáltál a
Szentlélekkel vagy kivel, halvány gőzöm sincs, honnan az a gyerek,
fújd fel, én elmentem!” Milyen jó, hogy ők nem így civakodnak!
Megfogják egymás kezét, baj van, gond van, meg kell oldani.
Összetartanak. Együtt indulnak el megkeresni a kis Jézust.
Képzeljük csak el, hogy eltelt egy nap, és nincs meg a kis Jézus.
Összebújnak egy fa alatt (akkor nem voltak motelek), imádkoznak.
Másnap folytatják a keresést, és harmadnap sem adják fel, nem
mondják azt: „Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Úr neve!”
Nincs bennük fatalizmus, hogy ha az Úr akarja, akkor megkerül, ha
nem, akkor nem. Keresik a maguk kis egyszerű eszközeivel, hisz nem
volt hangosbemondó, rendőrség. Keresik az Istent a földön.
Milyen szép, amikor megtalálják! A végtelen alázat, amivel
köszöntik: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt
velünk?” A család békéje újból helyreáll. Azt írja a Szentírás,
hogy hazamentek, és Jézus növekedett bölcsességben és kedvességben,
a szülei és mindannyiunk örömére. Én azt gondolom, hogy még a
názáreti csendes életbe is belefér néhány ilyen jeruzsálemi
kiruccanás, aggodalom, nehézség, válság... Milyen szép, hogy nem
egymásnak esnek ezek az emberek, hanem együtt oldják meg a
feladatokat, gondjaikat és bajaikat! Nagy-nagy szeretettel és
örömmel állítom mindannyiunk számára példaképül ezt a názáreti
csöndes életet.
A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember
elé, mint a család. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte
meg. Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei
magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a
boldogságot, ahol nincs, a kút mellett ne haljanak szomjan!
Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást,
merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a
gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni,
beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és
ajándék a melletted lévő családtagod is! Adja az Isten, hogy
megújuljanak a Kárpát-medencében a magyar családok közösségei!
Ámen.
Jézus nem keres
bennünk semmiféle rendkívüli képességet. Amit keres, az a
gyöngeségünk, öntudatlan bukásaink, nem is sejtett hibáink,
mindazok a minden emberben ott lapuló beteg helyek, amelyek Jézus
szeretetéért kiáltanak, amelyeket csak a szeretet tud megérinteni
és hordozni, és ahol Jézus szeretete hatalmát képes kifejteni. Ő
azért jött közénk, hogy magára vegye gyöngeségünket, és erővé
alakítsa át. Egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de Atyja új
életre támasztotta a halottak közül.
Jézust megfeszítették, és meghalt az emberi gyöngeség miatt,
amelyet a végsőkig magára vett; de ebből a halálos gyöngeségből
életre támadt, és most is él Isten erejéből. Jézus a mi
gyöngeségünkben tapasztalta meg Isten hatalmát, és Isten ebből a
gyöngeségből kiindulva támasztotta új életre. Jézus számára is az
emberi gyöngeség volt az az út, amelyen át megtapasztalta Atyja
hatalmát.
Ezért annak a
tanítványnak, aki Jézust akarja szolgálni, el kell fogadnia
gyöngeségét, és vele a kísértést. Mióta Jézus elszenvedte
gyöngeségünket és meghalt miatta, hogy feltámadjon belőle, Isten
ereje ott rejtőzik minden emberi gyöngeségben, mint egy mag, amely
a hit és a ráhagyatkozás televényén tud kicsírázni. Amíg
ezerféleképpen szembeállunk gyöngeségünkkel, Isten ereje nem tud
működni bennünk. Természetesen tehetünk erőfeszítést, hogy kissé
korrigáljuk gyöngeségünket, de ez valójában mit sem ér. Isten
hatalmának csodája és megtérésünk csodája ugyanis nem tőlünk
függ.
Szeretnénk sok
jóakarattal és jó szándékkal megoldani problémáinkat. Minden
lehetőt megteszünk, hogy erényes és igaz életet éljünk. Jó
elhatározásokra és természetes energiákra támaszkodunk,
becsületességünk és jó szándékunk eszközeivel sikerre törekszünk…
Mindez tart egy darabig, amíg az összeomlás szélére nem jutunk.
Hála Istennek! Enélkül sohasem tudnánk megtérni, csak tovább
szolgálnánk illúzióinkat és bálványainkat, anélkül hogy eljutnánk
az igazi hitre, legyen az bár akkora, mint egy mustármag. Talán
kell is, hogy egyszer összeroskadjunk, hogy megtapasztaljuk
gyöngeségünket, amelyben kibontakozhat Isten ereje.
Így történt Péter apostollal is, aki nem tudta felismerni Jézust,
amíg igaznak tartotta magát, de rögtön felismerte bűnösségét,
mihelyt Jézus felfedte magát neki. Jézus világosan megmondta, hogy
nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért [Mt 9,13]. A keresztény
élet egyik legfontosabb tapasztalata ez, amely talán az egyetlen
feltétele is annak, hogy megérintsen bennünket a kegyelem, és
eszerint alakítsuk életünket.
Erőnkbe vagy
erényességünkbe nem tud beoltódni a kegyelem, csak gyöngeségünkbe,
ott viszont mindenre képes. Csak akkor vagyunk erősek, amikor
gyöngeségünk világos a számunkra. Áldott hely a gyöngeség, ahol
Jézus kegyelme meglephet és elboríthat bennünket.
Max Lucado: Értékes vagy
A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli
fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent
a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi
falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az
orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig
alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek.
Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette
őket és ugyanabban a faluban laktak.
A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat
osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany
csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal.
Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat
vagy pontokat ragasztgattak egymásra.
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre
festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából
készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak
szürke pontra számíthattak.
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje
fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött.
Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat
énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.
Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze
mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így
aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék
a csillagot.
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke
pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de
mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan,
hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta
a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután
fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy
idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem
mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például
elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több
rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is
ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták,
hogy már úgyis olyan sok van rajta.
„Sok szürke pontot érdemel-mondogatták egymásnak. -Ő aztán tényleg
nem jó foltmanó!”
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.
„Nem vagyok jó foltmanó” –gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált,
akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte
magát.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a
többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó
volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna
rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely
manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a
csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és
raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
„Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. -Nem akarom,
hogy mások jeleket rakjanak rám!”
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy
neki nincs egyetlen matricája sem.
„Ó, nem nagy ügy! – válaszolta Lúcia. –Egyszerűen csak mindennap
meglátogatom Élit.”
„Élit?”
„Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében.”
„De miért?”
„Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!”
Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
„Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?” – kiáltott utána
Pancsinelló.
De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament.
Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók,
csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. „Ez így nincs
rendjén” – suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.
Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a
nagy műhelybe.
Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A
hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy
rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az
ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.
Ekkor meghallotta a nevét.
„Pancsinelló!” – hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
„Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek
meg!”
Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas
mesterre.
„Te tudod a nevemet?” – kérdezte a kis manó.
„Persze, hogy tudom! Én alkottalak!”
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.
„Hm…-szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat
nézte. – Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!”
„Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!”
„Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal,
hogy mit gondolnak rólad a foltmanók.”
„Tényleg?”
„Tényleg. És neked sem kellene. Hát, kik ők, hogy jó vagy rossz
pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit
ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít,
amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!”
Pancsinelló felnevetett.
„Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok
magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én
neked?”
Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd
nagyon lassan így szólt:
„Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem.”
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki
alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
„Mindennap vártam, hogy eljössz!” –folytatta Éli.
„Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak
matricák” –mondta Pancsinelló.
„Tudom. Mesélt rólad.”
„Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?”
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:
„Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok
róla, mint az, amit mások.
A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.”
„Micsoda?”
„A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél
jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a
matricák miatt. Érted?”
„Hát, még nem nagyon…”
Éli elmosolyodott.
„Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal.
Egyelőre elég, ha minden nap
eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy
nekem.”
Éli letette Pancsinellót a földre.
„Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé
-, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem
hibázom!”
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
„Azt hiszem, komolyan mondja!”
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke
pont.
Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a
szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe
elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.
Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan
kijelentette:
- "Én nem hiszem, hogy Isten létezik."
- "Miért ilyen biztos ebben?" - kérdezte a vendég.
- "Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse,
miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten
létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon? Hogy is
hagyhatnának el szülők gyerekeket? Ha Isten létezne, se szenvedés,
se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni egy szeretettel teli
Istent, aki lehetővé teszi mindezt
körülöttünk."
A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem
válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába
keveredni.
Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd
elbúcsúzott tőle és kilépett az utcára. A következő pillanatban
szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és
loboncos szakálla volt.
Piszkosnak és kultúrálatlannak tűnt.
A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol
megszólította a fodrászát:
- "Tudja mit mondok? Nem léteznek fodrászok a világon!"
- "Hogy mondhat ilyet uram? - kérdezte meglepetten a fodrász. -
Hiszen itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem? Épp most fejeztem be
az ön hajának és szakállának a rendbetételét."
- "Nem, nem! - erősködött a vendég. Fodrászok márpedig nem
léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú,
gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az, az ember
ott, látja?"
- "Ah, de hát attól még léteznek fodrászok!" - válaszolt a
mester. - Tehetek én arról, hogy az, az ember nem jön be
hozzám?"
"Hát ez az! - bólintott rá a vendég. - Éppen erről van szó!
Isten is LÉTEZIK! Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak
Hozzá, hogy nem keresik meg Őt? Ezért van olyan sok fájdalom és
szenvedés a világon."
Advent - Az Igefórumról kaptam ezt az üzenetet. Üzeneted: Kedves Igefórumosok! Adventban élünk. A Királyunkat várjuk vissza. Készen vagy? Várod őt? Nap mint nap fogy az időnk, elmúlik a f...
Ki vagyok én? - Az vagyok valóban, aminek mondanak? Vagy csak az, aminek magamat ismerem? Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg, aki levegőért kapkod, fuldokol, színekre, virágra, madárdalra vágyik, jó szóra...
Lassútánc - L A S S Ú T Á N C Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?Hallgattad, mint az esőcseppek földet érnek tompán?Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét?Nézted a tovatünö éjben a felkelö nap f...