Divatba jött a tiszta nő? - az új amerikai divatirányzat betörése Magyarországra

A divat világában is különlegesnek számító show-nak lehettek részesei azok, aki részt vettek a Pure Fashion Hungary első bemutatóján. A Pure Fashion mozgalom azt hangsúlyozza, hogy a fiatal lányok öltözködhetnek divatosan és csinosan, és közben megélhetik női méltóságukat.

Az igényes, színvonalas bemutatón két utcai és két alkalmi ruha kollekciót mutattak be a lányok. Olyan darabokat választottak a stylistok, amelyek mutatósak, a mai divatot követik, de a program egyik célja, hogy a lányok maguk is megtanulják úgy összeválogatni a ruhatárukat, hogy az egyes darabok csinosak legyenek, mégsem provokatívak.

A divat életérzést is jelent. A felkészülési időszakban a lányok érzelmi, erkölcsi nevelése is folyik, illemtan-, és etikettoktatásban részesülnek, és a divatbemutató rövid zenés és táncos előadásokkal igyekszik kifejezésre juttatni ugyanezt a tiszta, mégis önbizalommal teljes hangulatot.

A „Pure Fashion Hungary” egy keresztény értékeken alapuló program, amely a 14 és 18 év közötti fiatal lányokat tanítja olyan életvitelre, melyben Isten gyermekeihez illő méltósággal élnek, tevékenykednek és öltözködnek. Magabiztos és hozzáértő vezető személyiségekké válnak, akik a tisztaság és a női méltóság erényeit élik meg családjukban, iskolájukban, és közösségeikben.

A Pure Fashion programot mindössze néhány család indította el az Egyesült Államokban nyolc évvel ezelőtt, ma már ugyanakkor fiatal lányok ezreit vonja be Amerika és Európa minden területéről. A Pure Fashion akkor kapott széles körben nyilvánosságot, amikor az első tini modellek egyike országos hírnévre tett szert azáltal, hogy a Today Show-ban és a CNN-ben nyilvánosságra került a Nordstrom áruházhoz intézett levele arról a panaszáról, hogy miért nincs választékuk egyszerű, nem kihívó és mégis divatos ruhákból a helyi üzletükben.
A program népszerűségét és hatását a tizenéves lányokra és családjaikra, jól mutatja, hogy azóta egyes áruházláncok külön Pure Fashion osztályt indítottak, hogy kielégíthessék a családok igényeit a program által meghatározott értékrendnek megfelelő ruházatok, kiegészítők, haj- és bőrápolási, valamint egyéb kozmetikai termékek tekintetében.

Nyolc hónapos képzési program keretében - amely magában foglalja nyilvánosság előtti beszéd, viselkedés és szociális érzékenység kérdéseit, a hajápolás és sminkelés művészetét, a személyes bemutatkozást, és még sok mást is - a Pure Fashion modellek (ahogyan a programban résztvevő lányokat hívjuk) megtanulják, mennyire fontos, hogy az életüket Isten akaratával összhangban éljék, és a szív, a gondolkodás és a test tisztaságán keresztül példaképekké váljanak. Ebben a felkészülésben Magyarországon is komoly szakemberek segítik, a program első évében, 8 iskola képviseletében résztvevő lányok munkáját. Az etikett képzésben például Habsburg Christiana főhercegnő, a beszédkultúrában: Süveges Gergő, az öltözködésben és mozgáskultúrában: Szőnyi Kinga és még sokan mások.

A program csúcspontját egy divatbemutató jelenti, olyan ruházatok felvonultatásával, amelyek csinosak, de nem kihívóak; divatosak, mégis ízlésesek. A divatbemutatónak alapvető célja, hogy közvetítse az egyszerűség, tisztaság, és méltóság üzenetét a résztvevők, a divatipar, és a szélesebb értelemben vett társadalom számára. A divatmisszió azon a szilárd hiten alapszik, mely szerint a kultúra megváltoztatható.

A Pure Fashion arra törekszik, hogy pozitív hatást gyakoroljon a divatiparra azáltal, hogy a fogyasztókat olyan ruhák és kiegészítők vásárlására ösztönzi, amelyek szépek és divatosak, mindemellett egyszerűek, és tisztelik a női méltóságot. Az nem baj, ha egy lány nőies akar lenni, és érdekli a divat, de nem muszály ehhez korunk sokszor kihívó, nihilista, vagy talán még közönségesnek is ható irányzatait és lelkületét követni. Mivel a lányok nem látnak mást, ez volt az egyetlen követendő példa előttük - eddig…! Mostantól van hova vinnünk őket!

A Pure Fashion új trendet alakított ki Amerikában az egyszerű, életkorral harmonizáló ruházat gyártásához és marketingjéhez, beleértve a nők méltóságát tisztelő, szexuálisan nem kihívó reklámokat. A divatipar vezetőiből hálózat épült ki, amely széles társadalmi rétegek számára ajánl követhető mintát.

Magyarországon is sok divatcég ért egyet törekvéseikkel és vezetőik tapasztalják az egyre erőteljesebben megjelenő vásárlói igényt a fenti szempontoknak megfelelő termékekre és ezért indulásunk óta, ilyen rövid idő alatt is komoly támogatók álltak programunk mellé.
A tiszta divatirányzatnak támogató cégeknek és Szőnyi Kingának köszönhetően a lányok vidám, fiatalos ruhákban, valódi modellként mozogtak a kifutón és a magyar szíveket megdobogtató, fantasztikus koreográfiákat adtak elő.

A gálaest során, Vancsura Lilla, a Pure Fashion Hungary vezetője beszélt a közel egy éves képzésről, mely a lányok mögött áll és azokról az erényekről, melyeket az alkalmak során igyekeztünk a lányokban elmélyíteni. Lilla elmondta, hogy az igazi szépségnek, az ápolt külső mellett, a tiszta, sugárzó szív is része kell, hogy legyen. A fiatalok a példamutatás, a stílus, a nagylelkűség, a bizalom és a tisztaság erényeinek megélésével válhatnak hitelesekké kortársaik körében és mindehhez a közösség és a szakemberek, valamint a huszonéves segítőlányok segítségével, a programban elsajátított ismeretek adják az erőt és a bátorságot.
A gálaesten bemutatott tánckoreográfiák, dalok és pantomim jelenet szintén arra hívták föl a figyelmet, hogy lehetséges a divatot tisztává, a tisztaságot pedig divattá tenni, ahogyan a magyar program –lányok által választott - szlogenje is kifejezi:

„Tiszta szív, tiszta divat!”

A Pure Fashion show egyben lehetőséget teremtett a fiatal lányok számára, hogy a nézőközönség előtt is bemutassák, amit a Pure Fashion program folyamán megtanultak, s ezzel pozitív példaképként jelenjenek meg a fiatalság körében, amire egész ifjúságunknak nagy szüksége van.

A divat természetesen valahol mindig a szépségről szól. A szépségről beszélve azonban, mai modern világunkban időnként nagyon különféle véleményekkel találkozunk azzal kapcsolatban, hogy mi is a szép.
A finomság és az elegancia nemcsak a tizenéves lányok, hanem minden korosztály számára tartást és bájt kölcsönöz . A Pure Fashion program önuralomra, méltóságra, derűre tanít, amelyek segítségével még az igazán próbára tevő körülmények között is meg tudják tartani a lányok lelkük belső békéjét. Ez a sugárzó kedvesség és báj megszépít, gazdagít, méltóságot ad és igen vonzó a környezetünk számára.

Törekvések - Pure Fashion credo

A Pure Fashion modelljeiként hiszünk abban, hogy:
- meg kell őriznünk testünk és lelkünk tisztaságát és értékeit
- a fehérneműnk nem válhat a felsőruhánkká
- a testünk szent és megszentelt, és a ruházatunk nem mutathatja meg azt, aminek rejtve kell maradnia
- minden évszakban az erényesség a legfontosabb „viselet”
- az egészséghez és a jó közérzethez mindig hozzátartozik a tisztaság és a jól ápoltság
- támogatnunk kell azokat a kereskedőket, tervezőket és magazinokat, amelyek az erényes viselkedést hangsúlyozzák
- anélkül is csinosak lehetünk, hogy kihívóak lennénk
- az igazi modell: példakép a társadalom számára
- a ruházatunk üzenetet hordoz a környezetünk számára, és tükröznie kell méltóságunkat, amely abból fakad, hogy Isten gyermekei vagyunk
- elkezdhetjük megváltoztatni a világot a szívünk, a gondolkodásmódunk és a ruházatunk megváltoztatásával.

A Pure Fashion Hungary program logója egy pillangó, az egyszerű szépség jelképe. A pillangók nem agresszív módon hívják fel a figyelmet magukra. Színük, alakjuk, szárnyuk egyedi mintázata, és egyéniségük magához vonzza a szemlélő tekintetét. Kortól, nemtől, életkörülményektől függetlenül csodálatot, és elismerést váltanak ki. A pillangó olyan követendő stílust jelképez, amely nem a sokkoló, agresszív, vagy kihívó divathóbortot, hanem az Isten által nekünk ajándékozott, mindenkiben meglévő nyugodt, természetes szépséget hangsúlyozza.

Végezetül néhány vélemény, hogyan látják a Pure Fashion programot azok a lányok, akik az első évben abban részt vettek:

„Szerintem az a legfontosabb, hogy megmutassuk a világnak: a keresztény tini lányok nem visszamaradottak a divat terén, mégis megvan bennük a tartás. A divatmisszió által át tudjuk adni azokat az értékeket, amiket itt kapunk.” (Anna)

„Számomra a PF program legfontosabb célja, hogy megmutassuk a világnak: kereszténység nem arról szól, hogy beburkolózunk, elszürkülünk, hanem nyugodtan lehetünk divatosak, és vállalhatjuk a hitünket, mert ez nem ciki! ” (Zsuzsi)

„Nagyon fontos, hogy jól nézzünk ki, de az még fontosabb, hogy milyenek vagyunk belülről. A PF segít abban, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.” (Emília)

„Ha látják a többiek, hogy mi fontosnak tartjuk a PF által megmutatott értékeket, és büszkén tudunk a mai társadalomban eszerint élni, talán rájönnek, hogy ez az út vezet Istenhez…” (Noémi)

„Megtanuljuk, hogyan fejezzük ki a belső értékeinket az öltözködésünkkel, és hogyan teremtsünk testi-lelki harmóniát.” (Luca)

„Fontosnak tartom, hogy úgy tudjunk beilleszkedni a társadalomba, hogy közben mindig szem előtt tartsuk: Isten gyermekei vagyunk, és eközben igényesen, jól nézzünk ki.” (Eszter)

„Önbizalmat ad és ráébreszt arra, hogy el kell fogadnunk önmagunkat.” (Enikő)

„Szerintem az a legfontosabb, hogy megmutassuk az embereknek: azért, mert katolikusok vagyunk, még nem vagyunk unalmas emberek, akik zsákokban járnak. Attól, hogy hiszek Istenben, még követhetem a divatot, és sminkelhetem maga, hiszen én is csak egy kamaszlány vagyok…” (Emese)

„A legfontosabb szerintem a belsőnk és a külsőnk tökéletes összhangja. A szép külső mögött nagyon kiábrándító egy sivár lelkivilág. Belsőnket Istennel való kapcsolatunkkal ápolhatjuk megfelelően, és ebben is meg kell találni az egyensúlyt.” (Szidi)

„Megtanultam, hogy a divatos, csinos külső nem zárja ki Isten követését, és ez fordítva is igaz.” (Bogi)

Csizy Judit (Pure Fashion programfelelős)

/Forrás:http://metropolita.hu/

www.purefashion.com

A divatmisszió magyar honlapja:
www.purefashion.hu

 

 

 

Tovább »

Gondviselés

A mindennapjainkban gyakran azt érezhetjük, egyedül vagyunk küzdelmeinkben, nincs aki segítsen, aki mellénk álljon.
Íme egy kis egyszerű történet!
Igen is van mellettünk Valaki! Sokszor akkor érezhetjük, amikor a legnagyobb bajban vagyunk, akkor jön a segítség is!

 

/Forrás:http://laudeturkincsek.blogspot.com/ /

Tovább »

Kalitka


Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált egy kis New England állambeli városkában. Az egyik Húsvét alkalmával történt, hogy vasárnap egy nagy, üres és rozsdás kalitkával ment fel a szószékhez. Az emberek felhúzták a szemöldöküket ahogy Thomas testvér beszélni kezdett.
- Tegnap ahogy a városban sétáltam megláttam egy kisfiút, amint közeledik egy kalitkát lóbálva a kezében. A kalitka aljában három kis mezei madárka csücsült dideregve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiúcskát és megkérdeztem, - Hát neked mid van, fiam?
- Csak néhány öreg madaram - jött a válasz.
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdeztem.
- Hazaviszem őket, és szórakozni fogok velük - válaszolta. Incselkedni fogok velük, kihúzom a tollaikat, hogy így elkezdjenek egymással verekedni. Nagyon jól fogok szórakozni.
- De előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz majd?
- Hát szerzek valami macskát, - válaszolta a fiú. Ők úgyis szeretik a madarakat, majd odaadom nekik.
A lelkész csöndben volt egy pillanatig.
- Mennyit kérsz azokért a madarakért, fiam?
- Tessék??!!! Miért? Uram, önnek nem kellenek ezek a madarak. Hiszen csak egyszerű mezei madarak. Nem énekelnek. Még csak nem is szépek!
- Mennyi?  -kérdezte a lelkész újból.
A fiúcska ránézett a lelkészre, mintha azt akarná mondani, hogy nem normális, majd rávágta: - 10 dollár.
A lelkész benyúlt a zsebébe, kivett belőle egy 10 dolláros bankjegyet, majd beletette a fiú kezébe. A fiú egy pillanat múlva már el is tűnt. A lelkész felvette a kalitkát és óvatosan elvitte az utcácska végébe, ahol egy kis füves rész volt egy fával. Letette a ketrecet, kinyitotta az ajtaját, és gyöngéden kocogtatva a rácsokat, rávette a madarakat, hogy kijöjjenek, szabaddá téve ezzel őket. Nos, ez megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, de aztán a pásztor tovább folytatta történetet.
- Egy nap Sátán és Jézus beszélgettek. A Sátán pont az Éden kertjéből jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett.
- Igen, uram, megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát, olyan csalit használtam, amiről tudtam, hogy nem fognak tudni ellenállni. És mindet megfogtam!
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdezte Jézus.
Sátán így válaszolt:
- Oh, szórakozni fogok velük. Megtanítom, hogy hogyan házasodjanak össze, és hogyan váljanak el egymástól; hogyan gyűlöljék és bántsák egymást; hogyan igyanak, cigarettázzanak és átkozódjanak. Megtanítom nekik, hogy hogyan kell fegyvereket gyártani és bombákat, és hogyan kell ölni. Nagyon jól fogok szórakozni!
- És mit csinálsz velük, ha már kész vannak? - kérdezte Jézus.
- Ó, hát megölöm őket. - büszkélkedett Sátán.
- Mennyit akarsz értük? - kérdezte Jézus.
- Ó, neked nem kellenek ezek az emberek. Teljesen értéktelenek. Ha megveszed is őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, átkoznak és megölnek majd. Neked igazából nem kellenek ezek az emberek!
- Mennyi? - kérdezte Jézus megint.
Sátán gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt:
- A véred, az összes könnyed és az egész életed.
Jézus így szólt: - MEGEGYEZTÜNK! Aztán kifizette az árat... A pásztor felemelte a kalitkát, kinyitotta a szószék ajtaját és lejött a pulpitusról. Kedves Barátunk, mi is szabadok vagyunk!!!

 

Tovább »

Adj lelket Uram!

Tovább »

Taníts repülni Uram!

 

Tovább »

Nem ad ilyet senki más

Tovább »

Tanulságos történet

 

Visszhang, mint maga az élet

Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált: Áúúúúúúúúúúúúúú.


Meglepetésére hangot hall az erdő gyomrából:


- Áúúúúúúúúúúúúúúúú.....!


Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált:


- Ki vagy te?


... de az egyetlen válasz ami érkezik:


- Ki vagy te?


Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:


- Gyáva vagy!


... és a hang visszaszól:


- Gyáva vagy!


A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi,


- Apa mi folyik itt?


Fiam - válaszolta az Apja. Figyelj csak! - majd elkiáltja magát:


- Csodállak!


... a hang felel:


- Csodállak!


Az Apja azt kiáltja:


-Csodálatos vagy!


... a hang pedig válaszol:


- Csodálatos vagy!


Majd az Apja elmagyarázza:


Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi.

Tovább »

Miért pont cipő?

Elgondolkodtatott, az előző  idézethez hozzászóló gondolata.Miért pont cipőt....Hmm...Talán könnyebb cipőt készíteni az emberek lábára, pláne, hogy passzoljon, mint megfelelni elvárásaiknak.Egyszer olvastam szintén ehhez a gondolathoz illő idézetet:"könnyebb az Istennek megfelelni, mint az embereknek."

Nem mindenkinek könnyű  felismerni mi az az érték, irányvonal, ami igazán fontos.Hogyan tudunk önmagunk lenni? Ki vagyok én? Ha lefosztjuk magunkról a társadalom, munkahely, szülők, gyülekezet- kinek személy szerint mi - stb. elvárásait vagy a hamis , időnként torz berögzüléseket, viselkedésmintákat, melyek formálnak bennünket, nos akkor kik vagyunk valójában?

Az emberek élete állandó kontroll és kritika alatt zajlik. A vélt és valós elvárásoknak való megfelelési kényszerből rengeteg stressz adódik, rosszabbnál rosszab megoldások születnek. Ne mások rólunk kialakított véleményének akarjunk megfelelni, ez borzasztóan le tudja bénítani az életünket.Saját tapasztalatom legalábbis ez. Az a lényeg, hogy Jézus, hogyan lát bennünket.Abban is nagy igazság van, hogy olyanná formálódunk, akire tekintünk.

Nagyon szeretem ezt a verset:

 

Dsida Jenő:Tekintet nélkül

 Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

 

 

 


 

Tovább »

Ha félsz...

„Ha félsz az emberektől és véleményük rabja vagy, akkor menj és csinálj valami mást. Menj és készíts cipőt, hogy passzoljon a lábukra.” Phillip Brooks

Tovább »

Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak Téged. Amikor részesültem a keresztségben, Te teremtettél újjá engem, Te törölted el bűneim, Te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, Te adtad szívembe a hitet, s Te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig Téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a Te Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!Ámen

Tovább »

Newmann bíboros imája

Adj Uram:

- Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat
  a személyeket, akikkel oly nehéz együtt élnem,

- egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam
  kötelességeimet,
melyek kivánságaimmal teljesen ellentétesek,

- egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak
azon a helyen, ahová Isten állított,
bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal,
sem terveimmel.

- egy kicsivel több belátást,
hogy az embereket olyannak vegyem,
  amilyennek szeretném őket,

- egy kicsivel több okosságot,
hogy mások ügyeivel minél kevessebbet foglalkozzam,
magamat ne izgassam miattuk,

- egy kicsivel több erőt, hogy türelmesen fogadjam
azt az eseményt,
   mely éppen most megzavarná örömömet.

- egy kicsivel több kedvességet,
hogy ne mutassam megbántottságomat,

- egy kicsivel több önzetlenséget,
hogy mások helyzetébe minél
   mélyebben beleélhessem magam.
                                      Ámen             

Tovább »

Ami az embert emberré teszi, azt nem érinti a gazdasági válság

Böjte Csaba levele a válságról, az ajándékozásról és a gyerekekről.

„Hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás… Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.”
Az egyszerű életről, a mindennapos, csendes názáreti létről szeretnék beszélni. Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna, milyen komplikált lett volna! Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz.

Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget.
Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és Szent Józsefnek átadva. Isten csak úgy spontán odaszól, hogy menekülni kell Egyiptomba: nincs hiszti, nincs kiakadás. A Szent Család útra kel, mert ez az, amit éppen tenni kell.

A szülőföld iránti szeretetet is meg lehet tanulni a Szent Családtól, mert Egyiptomban a Szűzanya gondolkozhatott volna úgy is, hogy Alexandriában vannak a legjobb iskolák, a Megváltónak mégiscsak jó lenne, ha jó képzést kapna. Józsefnek amúgy is sikerült már egy kis egzisztenciát teremtenie, egyre több a megrendelés, ezért nem lenne jó visszamenni a poros sárfészekbe, Názáretbe. Jól ellesznek a nagyvárosban.

Milyen szép, hogy a Szent Család hazamegy! Mi fogadhatta őket otthon? A szent hagyomány szerint talán 5–6 évig voltak Egyiptomban menekültként. Gondolom, hogy a vesszőből, sárból épített kis kunyhójukat elmosta az eső, valószínűleg csak azt a domboldalt találták meg, ahol a kis kunyhójuk, házuk állt. Két kezük munkájával újraépítik a családi fészküket, és elkezdődik az élet.

Szeretem magam elé képzelni, kiszínezni ennek a názáreti életnek egy-egy mozzanatát, egy-egy jelenetét. Szeretem elképzelni, hogy a Világmindenség Ura odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: „Anyu, kiengedsz a fiúkkal egyet focizni?” Amikor először elgondolkoztam ezen, egészen mellbevert, hogy a Világmindenség Ura eljött azért, hogy „ipiapacs, ki vagy ütve!” játékot játsszon, hogy kergetőzzön az emberek fiaival. És így van. Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, játszott az emberek fiaival. Olyan jó elképzelni, hogy szalad a kis Jézus elöl, utána a többi gyerek: „Meg vagy fogva, kis Jézus, bújjunk el, most te vagy a hunyó!” Ez mind olyan szép!

Szeretem magam elé képzelni, hogy a Szűzanya a mindennapi munkáját befejezve kihajol a kisablakon, és szól Jézusnak, hogy menjen és szóljon az atyjának, hogy jöjjön vacsorázni. Jézus odafut, és segít az apukájának elrakodni a szerszámokat. Leülnek a názáreti kis házban. Milyen egyszerű lehetett!

Úgy vélik, hogy a keresztesek megtalálták a Szent Család házát, melynek maradványait elhozták Olaszországba, Lorettóba. Úgy tartják, hogy a názáreti Szent Család háza egy kis barlang és előtte egy szobácska volt. Nem tudjuk pontosan, de úgy gondolom, hogy biztos van benne valamennyi igazság, hisz szél fúvatlan nem indul, és egyházilag dokumentált tény, így valószínű, hogy a názáreti házból vannak ott elemek.

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lélekben mi is próbáljunk odaülni a Szent Család mellé az asztalkához. Egy durva faragott asztal, mely Szent József keze munkáját dicséri. Az asztalon néhány agyagtányér, párolog benne a lencsefőzelék, megfogják egymás kezét, hálát adnak a Mindenhatónak a mindennapiért. Nekiülnek szerényen elkölteni a vacsorát. Milyen egyszerű! Ott nincs se mobiltelefon, se tévé, se légkondicionáló. Én mégis úgy gondolom, hogy ezek az emberek végtelenül boldogok voltak ott. Jó volt nekik együtt lenni.

Azt is szeretem magam elé képzelni, hogy kiültek a kispadra a ház elé, fölöttük ragyogtak a csillagok. A kis Jézus odabújt Máriához, és József elkezd egy csodálatos szép ószövetségi zsoltárt, énekelnek. Jó lehetett nekik ott. Egyszerű és szép.

Szeretem elképzelni, hogy Jézus egy kicsit nőtt, és az apukájával együtt dolgozik, fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten, a másikat az ember. Talán bölcsőt készítenek vagy asztalt, vagy talán koporsót, nem tudom… Olyan jó látni azt, hogy Isten együtt dolgozik az emberrel! Egy család.

Ha belegondolunk, Jézus Krisztus a hagyomány szerint harminc évig ezt a názáreti csendes életet élte. Abban az időben 28-29 év volt az átlagéletkor. Nagyon fiatalon haltak meg az emberek. Tehát Jézus egy egész emberöltőt egyszerű emberként élt le. Nem csinált semmi rendkívülit. A Szentírás szerint az emberek azt mondják: „Nemde ez Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?” Tehát ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna mint kisgyerek vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy „Ez már gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most ide jutott.” De azt mondják, hogy Jézus olyan volt, mint mi, mint a többiek, élte a hétköznapi életet, és most hirtelen elkezd csodákat tenni. Csodálkoznak rajta. Harminc év názáreti csendes élet. Ez alatt a harminc év alatt a mi hétköznapi, egyszerű életünket Jézus Krisztus megszentelte.

Olyan érdekes, hogy a gonosz lélek felviszi Jézust egy templom tetejére és mondja: „Dobd le magad, az angyalok úgyis a tenyerükön hordoznak, te leszel a nagy sztár, mindenki hanyatt esik, hogy milyen ügyes vagy, hogy ilyen sereget senki nem tud csinálni!” Jézus azt mondja: „Távozz tőlem, sátán!” Tehát a feltűnő, a fényes, a csillogó dolgokat, a „tűzijátékokat” kerüli. Nem hiányzik neki, hogy ilyen extra dolgokkal szórakoztassa a közönséget. A hétköznapi emberek életét éli.

Jó elképzelni a huszonéves Jézust, ahogy a názáreti barátaival munka után leülnek és beszélgetnek: meghallgatja az emberek gondját-baját, figyel. Nem kapkodja el a választ, még nem érkezett el az ő órája. Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen türelem!

Názáreti csendes élet. Megvan-e a szívünkben a vágy ezek iránt a dolgok iránt? Az ember sokszor nézi a televíziót és egyébről se szól, mint gazdasági válságról, hogy milyen nagy a probléma, nincsen pénz, hogy így, hogy úgy, hogy amúgy. Erről eszembe jut egy vicc: A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a villanypóznának és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop körül, és egyszer csak felsikolt: „Jaj, istenem, be vagyok falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog van körülöttünk, amit a Jóisten felkínál!

Milyen szép és csodálatos a családi élet! Milyen jó élni itt, Magyarországon a názáreti csendes életet! A Szűzanya és Szent József által kitaposott út mindannyiunk előtt nyitva áll. Hiszem, hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás… Az, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek, kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.

Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!” Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami. A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom…

Pár gondolat még a gyereknevelésről: milyen szép, hogy amikor a kis Jézus elveszik, nem esik Mária Józsefnek, „Milyen férfi vagy te, a teremtés nagy koronája, így lehet rád bízni a gyermeket!”. És ugyanígy József sem kezdi el, hogy „Mit tudom én, mit kokettáltál a Szentlélekkel vagy kivel, halvány gőzöm sincs, honnan az a gyerek, fújd fel, én elmentem!” Milyen jó, hogy ők nem így civakodnak! Megfogják egymás kezét, baj van, gond van, meg kell oldani. Összetartanak. Együtt indulnak el megkeresni a kis Jézust.

Képzeljük csak el, hogy eltelt egy nap, és nincs meg a kis Jézus. Összebújnak egy fa alatt (akkor nem voltak motelek), imádkoznak. Másnap folytatják a keresést, és harmadnap sem adják fel, nem mondják azt: „Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Úr neve!” Nincs bennük fatalizmus, hogy ha az Úr akarja, akkor megkerül, ha nem, akkor nem. Keresik a maguk kis egyszerű eszközeivel, hisz nem volt hangosbemondó, rendőrség. Keresik az Istent a földön.

Milyen szép, amikor megtalálják! A végtelen alázat, amivel köszöntik: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?” A család békéje újból helyreáll. Azt írja a Szentírás, hogy hazamentek, és Jézus növekedett bölcsességben és kedvességben, a szülei és mindannyiunk örömére. Én azt gondolom, hogy még a názáreti csendes életbe is belefér néhány ilyen jeruzsálemi kiruccanás, aggodalom, nehézség, válság... Milyen szép, hogy nem egymásnak esnek ezek az emberek, hanem együtt oldják meg a feladatokat, gondjaikat és bajaikat! Nagy-nagy szeretettel és örömmel állítom mindannyiunk számára példaképül ezt a názáreti csöndes életet.

A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte meg. Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a boldogságot, ahol nincs, a kút mellett ne haljanak szomjan! Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást, merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni, beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és ajándék a melletted lévő családtagod is! Adja az Isten, hogy megújuljanak a Kárpát-medencében a magyar családok közösségei! Ámen.


Magyar Kurír

 

Tovább »

Gyengeség és kegyelem

Jézus nem keres bennünk semmiféle rendkívüli képességet. Amit keres, az a gyöngeségünk, öntudatlan bukásaink, nem is sejtett hibáink, mindazok a minden emberben ott lapuló beteg helyek, amelyek Jézus szeretetéért kiáltanak, amelyeket csak a szeretet tud megérinteni és hordozni, és ahol Jézus szeretete hatalmát képes kifejteni. Ő azért jött közénk, hogy magára vegye gyöngeségünket, és erővé alakítsa át. Egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de Atyja új életre támasztotta a halottak közül.
Jézust megfeszítették, és meghalt az emberi gyöngeség miatt, amelyet a végsőkig magára vett; de ebből a halálos gyöngeségből életre támadt, és most is él Isten erejéből. Jézus a mi gyöngeségünkben tapasztalta meg Isten hatalmát, és Isten ebből a gyöngeségből kiindulva támasztotta új életre. Jézus számára is az emberi gyöngeség volt az az út, amelyen át megtapasztalta Atyja hatalmát.

Ezért annak a tanítványnak, aki Jézust akarja szolgálni, el kell fogadnia gyöngeségét, és vele a kísértést. Mióta Jézus elszenvedte gyöngeségünket és meghalt miatta, hogy feltámadjon belőle, Isten ereje ott rejtőzik minden emberi gyöngeségben, mint egy mag, amely a hit és a ráhagyatkozás televényén tud kicsírázni. Amíg ezerféleképpen szembeállunk gyöngeségünkkel, Isten ereje nem tud működni bennünk. Természetesen tehetünk erőfeszítést, hogy kissé korrigáljuk gyöngeségünket, de ez valójában mit sem ér. Isten hatalmának csodája és megtérésünk csodája ugyanis nem tőlünk függ.

Szeretnénk sok jóakarattal és jó szándékkal megoldani problémáinkat. Minden lehetőt megteszünk, hogy erényes és igaz életet éljünk. Jó elhatározásokra és természetes energiákra támaszkodunk, becsületességünk és jó szándékunk eszközeivel sikerre törekszünk… Mindez tart egy darabig, amíg az összeomlás szélére nem jutunk. Hála Istennek! Enélkül sohasem tudnánk megtérni, csak tovább szolgálnánk illúzióinkat és bálványainkat, anélkül hogy eljutnánk az igazi hitre, legyen az bár akkora, mint egy mustármag. Talán kell is, hogy egyszer összeroskadjunk, hogy megtapasztaljuk gyöngeségünket, amelyben kibontakozhat Isten ereje.
Így történt Péter apostollal is, aki nem tudta felismerni Jézust, amíg igaznak tartotta magát, de rögtön felismerte bűnösségét, mihelyt Jézus felfedte magát neki. Jézus világosan megmondta, hogy nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért [Mt 9,13]. A keresztény élet egyik legfontosabb tapasztalata ez, amely talán az egyetlen feltétele is annak, hogy megérintsen bennünket a kegyelem, és eszerint alakítsuk életünket.

Erőnkbe vagy erényességünkbe nem tud beoltódni a kegyelem, csak gyöngeségünkbe, ott viszont mindenre képes. Csak akkor vagyunk erősek, amikor gyöngeségünk világos a számunkra. Áldott hely a gyöngeség, ahol Jézus kegyelme meglephet és elboríthat bennünket.

Gyengeség és kegyelem - André Louf

Tovább »

Értékes vagy!

 

 

Max Lucado: Értékes vagy
A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak.
A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.
Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.
„Sok szürke pontot érdemel-mondogatták egymásnak. -Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!”
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.
„Nem vagyok jó foltmanó” –gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
„Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. -Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!”
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.
„Ó, nem nagy ügy! – válaszolta Lúcia. –Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit.”
„Élit?”
„Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében.”
„De miért?”
„Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!”
Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
„Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?” – kiáltott utána Pancsinelló.
De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. „Ez így nincs rendjén” – suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.
Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.
Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.
Ekkor meghallotta a nevét.
„Pancsinelló!” – hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
„Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!”
Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.
„Te tudod a nevemet?” – kérdezte a kis manó.
„Persze, hogy tudom! Én alkottalak!”
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.
„Hm…-szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. – Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!”
„Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!”
„Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók.”
„Tényleg?”
„Tényleg. És neked sem kellene. Hát, kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!”
Pancsinelló felnevetett.
„Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?”
Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:
„Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem.”
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
„Mindennap vártam, hogy eljössz!” –folytatta Éli.
„Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák” –mondta Pancsinelló.
„Tudom. Mesélt rólad.”
„Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?”
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:
„Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások.
A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.”
„Micsoda?”
„A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?”
„Hát, még nem nagyon…”
Éli elmosolyodott.
„Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap
eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem.”
Éli letette Pancsinellót a földre.
„Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!”
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
„Azt hiszem, komolyan mondja!”
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.
 

 

 

Tovább »

Fodrásznál

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.

 

Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette:

- "Én nem hiszem, hogy Isten létezik."

- "Miért ilyen biztos ebben?" - kérdezte a vendég.

- "Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon? Hogy is hagyhatnának el szülők gyerekeket? Ha Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni egy szeretettel teli Istent, aki lehetővé teszi mindezt
körülöttünk."

A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni.

Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott tőle és kilépett az utcára. A következő pillanatban szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt.
Piszkosnak és kultúrálatlannak tűnt.

A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol megszólította a fodrászát:

- "Tudja mit mondok? Nem léteznek fodrászok a világon!"

- "Hogy mondhat ilyet uram? - kérdezte meglepetten a fodrász. - Hiszen itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem? Épp most fejeztem be az ön hajának és szakállának a rendbetételét."

- "Nem, nem! - erősködött a vendég. Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az, az ember ott, látja?"

- "Ah, de hát attól még léteznek fodrászok!" - válaszolt a mester. - Tehetek én arról, hogy az, az ember nem jön be hozzám?"



"Hát ez az! - bólintott rá a vendég. - Éppen erről van szó! Isten is LÉTEZIK! Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem keresik meg Őt? Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon."

Tovább »

Deák Gabi blogja

"Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." (Ady Endre: Az Úr érkezése)

Rólam

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi

  • Nincsenek blogcímkék

http://rss.dgabi.blogter.hu/